Amikor Bruce McLaren és Chris Amon elsőként futott be az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen, nem a Ford volt az egyetlen amerikai vállalat, amely sikeresen mérette meg magát a nemzetközi porondon. A híres fekete GT40 Mark II a versenyt még azon a gumin kezdte, amelyet – az ún. gumiabroncsgyártók harcában – a cég nagy vetélytársa, a Firestone gyártott, de a kockás zászló lengetésekor már Goodyear gumiabroncsokon futott.
A Ford Ferrari feletti látványos diadalának csillagai 1959-ben kezdtek összeállni.
Amikor egy szívbetegség idő előtt lezárta a korábbi Le Mans-i győztes Carroll Shelby vezetői karrierjét, figyelmét a nyugati államokban a Goodyear versenygumi forgalmazási jogainak elnyerésére fordította.
Ez volt a kezdete egy sikeres verseny-együttműködésnek, amely Shelby amerikai csapatát a nemzetközi porondra emelte, és az ikonikus Cobra és Shelby Mustang kifejlesztéséhez vezetett.
1963-ban, amikor a Ferrari megvásárlására vonatkozó tárgyalások kudarccal végződtek, a Ford azt tűzte ki célul, hogy a pályán legyőzze az olaszokat. A Ford versenyprogramjának felgyorsítása érdekében a Ford egy gondosan megválogatott tervezőcsapat segítségét kérte, köztük Carrol Shelby-ét is.
Shelby versenyzői múltja vezette a Goodyeart ahhoz, hogy finanszírozza az első Cobra-alapú Daytona Coupe megalkotását, amelyet Peter Brock tervezett. Ez az elegáns, forradalmi aerodinamikájú versenyautó, megtette azt, amit sokan lehetetlennek tartottak, a GT-osztályban megverte a Ferrari 250 GTO-kat, az 1964-es Le Mans-i versenyben pedig összesítésben a negyedik helyet szerezte meg. A legjobb azonban még csak ezután következett.
Miután Shelby végre a Ford GT40-es programjának volánja mögé került, az ikonikus autó gyorsan lendületet vett. Ez azonban baljóslatú kezdet volt. 1964-ben a sokat dicsért új Fordok egyike sem ért célba Le Mans-on és semmilyen más versenyen sem.
Ahogy Shelby büszkén jegyezte meg, sikerült félelmet kelteniük Enzo Ferrariban, és 218mph sebességet értek el a híres Mulsanne egyenesben.
1965-ben ugyanez történt, a Ferrari ismét lesöpörte a Le Mans-i dobogót, és egyetlen GT40 sem lépte át a célvonalat. 1965 volt az az év, amikor az észak-amerikai versenycsapat (NART) Ferrari 250 LM-je, Masten Gregory és Jochen Rindt vezetésével váratlanul megszerezte a Goodyear számára az első győzelmet a 24 órás versenyen.
Ahogy a Le Mans közeledett, a Ferrari továbbra is egyértelmű favorit maradt. A Ford azonban elhatározta, hogy nyerni fog, és a 7 literes (427ci) GT40 Mark II-ből nyolcat nevezett a versenyre.
Figyelemre méltó, hogy Shelby és a Goodyear kapcsolata ellenére a Wingfoot abroncsokat nem szerelték fel minden autóra. Akkoriban a gumiabroncs-szerződéseket gyakran az egyes versenyzőkkel kötötték, nem pedig az egész csapattal. A fekete 2-es autó sofőrjei, Bruce McLaren és Chris Amon mindketten a Firestone-nal álltak szerződésben.
Délután 4 órakor a verseny nedves időben kezdődött, és hamar kiderült, hogy a Goodyear abroncsok ezt jobban kezelik, mint a Firestone-ok. Shelby két autója – Ken Miles/Denny Hulme 1-ese és Dan Gurney/Jerry Grant 3-asa – semmilyen problémába nem ütközött a Goodyear abroncsokkal, viszont McLaren gumiabroncsairól a 338 km/h sebesség mellett elkezdett leszakadni a futófelület Mulsanne-nál.
Amikor Mclaren kiállt a boxba, hogy 17:33-kor átadja Amonnak a kormányt, azonnal megkereste a Firestone képviselőjét, és a beszélgetés végén megegyeztek, hogy Goodyear-re vált.
Ez a lépés hozzájárult a lemaradáshoz, amely csak akkor szűnt meg, amikor Miles az első helyen lelassult, hogy McLaren felzárkózzon a vitatott célbaérkezéshez.
A lemaradás hozta elő McLaren híres csatakiáltását is: „Go like hell”, vagyis „Told neki ezerrel!”, amint Amon felkészült a boksz elhagyására. A Ford és a Ferrari fej fej melletti versenye egyetlen párbajra szűkült Miles GT40-ese és a Ferrari 330P3 között a Mulsanne-on.
Miközben a Ferrari küzdött a GT40 egyenesben mutatott sebességével, Bandini motorja felrobbant. A többi pedig már autóipari történelem.
Másnap délután 4 óra körül a túlélő 2., 1. és 5. Ford sorba rendeződött a szakaszos célbaérkezéshez.
Érdekesség, hogy a két Shelby gép között direkt előidézett holtverseny máig vitatott, a történelemkönyvek szerint McLarent és Amont azért kiáltották ki győztesnek, mert hátrább kezdtek, ezért ugyanannyi idő alatt nagyobb távolságot tettek meg.
A Goodyear gumiabroncsokra történő korai váltás nélkül sokan úgy vélik, hogy nem lenne vitatott az eredmény.
Shelby, a Ford és a Goodyear 1967-ben visszatért a Le Mans-ra, és másodszor is győzelmet aratott a Mark IV-essel (Goodyear-nek ez volt egymás után a harmadik győzelme). A következő években a Goodyear összesen 14 győzelmet könyvelhetett el a Le Mans-i 24 órásokon.
Az elmúlt években a Goodyear új gumiabroncs-sorozatot fejlesztett ki az FIA Endurance World Championship (WEC) számára, beleértve a Le Mans-i 24 órás versenyt is.
2020 szeptemberében a Goodyear segített a brit JOTA csapatnak és a francia Panis Racingnek is, hogy biztosítsák a dobogós helyezésüket az LMP2 kategóriában.
