Délután 4 órakor a verseny nedves időben kezdődött, és hamar kiderült, hogy a Goodyear abroncsok ezt jobban kezelik, mint a Firestone-ok. Shelby két autója – Ken Miles/Denny Hulme 1-ese és Dan Gurney/Jerry Grant 3-asa – semmilyen problémába nem ütközött a Goodyear abroncsokkal, viszont McLaren gumiabroncsairól a 338 km/h sebesség mellett elkezdett leszakadni a futófelület Mulsanne-nál.
Amikor kiállt a boxba, hogy 17:33-kor átadja Amonnak a kormányt, megkereste a Firestone képviselőjét, és az egyeztetés végén megegyeztek, hogy Goodyearre vált. A 2-es autó idővesztesége tovább növelte a hátrányt, amelyet azonban az 1-es autóban ülő Miles lassítása ellensúlyozott: így a McLaren másnap délután a nagy port kavaró befutónál utolérte riválisát.
Amikor Amon a box elhagyására készült, McLaren azt mondta neki, hogy „Go like hell”, vagyis „Told neki ezerrel!”, a mondat pedig A.J. Baime bestseller könyvének a címe lett, amelyben részletezi a Ford és Ferrari közötti Le Mans-i versengést az 1960-as években.
Másnap délután 4 óra tájban a még versenyben maradt 2-es, 1-es és 5-ös számú Fordok – az utóbbi volt Ronnie Bucknum és Dick Hutcherson Holman & Moody autója – felsorakoztak egy megrendezett finishez.
A két Shelby gép között direkt előidézett holtverseny máig vitatott, de a történelemkönyvek szerint McLarent és Amont azért kiáltották ki győztesnek, mert hátrább kezdtek, ezért ugyanannyi idő alatt nagyobb távolságot tettek meg. Ha nem váltottak volna már hamarabb a Goodyear abroncsokra, labdába se rúghattak volna.