A legmodernebb technológiák egyikeként a RunOnFlat jelenleg is komoly fejlesztések tárgya. A megerősített abroncsot és a TPMS rendszert magában foglaló alaprendszer kifejlesztése és tesztelése befejeződött és ez már megjelent a kereskedelmi forgalomban, további technikai innovációk és fejlesztések várhatók. Már a közeli jövőben megtörténhet, hogy amint a gépkocsi TPMS rendszere jelzi a vezetőnek, hogy a gumiabroncs szervizelésre szorul, az autó a GPS rendszerén keresztül automatikus értesítést küld a legközelebbi minősített szervizállomásnak, az autóst pedig olyan telephelyre irányítja, ahol szakképzett személyzet várja készenlétben, hogy segíthessen és a lehető leggyorsabban folytathassa az útját.
A TPMS rövidítés a keréknyomás-ellenőrző rendszert (Tire Pressure Monitoring System) jelenti, egy az összes gépkocsiba ajánlott korszerű gumiabroncs-ellenőrző rendszert, melynek használta a 'defekten is futó' gumiabroncsok esetében abszolút követelmény. A 'RunOnFlat' gumiabroncsoknál a fedélzeti ellenőrző rendszer nélkül a vezető nem rendelkezne információval arra vonatkozóan, hogy történt-e defekt és a gumiabroncsnak szüksége van-e szervizelésre. Ezért a 'RunOnFlat' gumiabroncsok csak olyan gépkocsikra szerelhetők fel, amelyekben van TPMS rendszer.
A TPMS rendszernek kétféle változata van: a közvetett TPMS rendszerek nem közvetlenül a gumiabroncsról mérik a légnyomást, hanem az ABS/ESP jelek alapján számítják ki azt. Mivel nincs szükség kiegészítő érzékelőkre, így ez a megoldás rendkívül költséghatékony, miközben alapvető és funkcionális ellenőrzőrendszert biztosít. Ezen megoldás hátránya az, hogy a rendszer nem igazán pontos. A közvetlen rendszerek a tömlőszelepeken elhelyezett érzékelőket alkalmaznak, melyek egy rádiójelet továbbítanak a gépkocsi belsejébe. Ez a rendkívül pontos és megbízható rendszer még a gumiabroncs hőmérsékletét is nyomon követi, de közben a legrészletesebb információkat biztosítja a gumiabroncsok légnyomását illetően.
Az Európa-szerte rendelkezésre álló több mint 1100 hivatalos szervizállomást figyelembe véve szinte biztosak lehetünk abban, hogy a 'RunOnFlat' gumiabroncsnál fellépő légnyomás-vesztést követően a vezetési távolságon belül találunk egy hivatalos szervizpontot. Az aktuális helyhez legközelebbi hivatalos szervizállomás megkeresésében nyújt segítséget a Goodyear Kereskedőkereső szolgáltatása.
A 'RunOnFlat' gumiabroncsok a futófelület kilyukadása esetén javíthatók, az oldalfalat érő lyukadás esetében viszont erre nincs lehetőség. A gumiabroncs egyedi megerősítő rétegeinek köszönhetően a szövettel bélelt javítófolt nem alkalmazható a sérült felületre vagy karkasz rétegre.

A Goodyear 'RunOnFlat' gumiabroncsa egy rendkívüli tulajdonsággal rendelkező gumiabroncs: amennyiben szükséges, képes arra, hogy nagyon alacsony vagy nulla abroncsnyomás mellett akár 80 kilométert is megtegyen legfeljebb 80 km/h sebességgel. Vagyis, a 'RunOnFlat' gumiabronccsal akár teljes légnyomásvesztés esetén is folytatható az utazás és el lehet jutni egy olyan biztonságos helyre, ahol a gumiabroncs vizsgálata elvégezhető.
Valójában a 'RunOnFlat' rendszer olyan jól működik levegő nélkül, hogy a gumiabroncs csomag részeként szükség van egy KERÉKNYOMÁS-ELLENŐRZŐ RENDSZERRE (TPMS), amely a vezetőt figyelmezteti abban az esetben, ha a gumiabroncs elveszítette az abroncsnyomását. A TPMS-en a „FLAT tire" (gumidefekt) figyelmeztetés jelenik meg abban az esetben, ha bármely gumiabroncs nyomása az előre beállított gumidefektre figyelmeztető nyomásérték alá esik. Az ezen rendszerre vonatkozó információk a jármű kézikönyvében állnak rendelkezésre.
A Goodyear/Dunlop erősen ajánlja, hogy a 'RunOnFlat' gumiabroncsok kizárólag olyan járművekre kerüljenek felszerelésre, melyekre a gépkocsi gyártója önhordó gumiabroncsok használatát engedélyezte.

Bár a 'RunOnFlat' gumiabroncs arra lett tervezve, hogy alacsony vagy nulla abroncsnyomás mellett akár 80 kilométert is meg lehessen tenni vele legfeljebb 80 km/h tartós sebességgel, egy ilyen szélsőséges igénybevételt követően minden bizonnyal ki kell cserélni a gumiabroncsot. A gumiabroncs élettartamának meghosszabbítása érdekében a sebességet a 80 km/h-s érték alatt, a lehető legkisebb értéken kell tartani és 80 kilométernél kevesebbet kell autózni ilyen gumiabronccsal. Ha így teszünk, akkor megnő a valószínűsége annak, hogy javítható marad a gumiabroncs.
Megjegyzés: Bizonyos járművek esetében előfordulhat, hogy a gumiabroncs 'RunOnFlat' potenciálja nagyobb a 80 km / 80 km/h standard értéknél. Ez a kibővített potenciális futásteljesítmény csak abban az esetben érvényes, ha a jelzett járművel kerül felhasználásra a gumiabroncs, és természetesen csak akkor, ha a TPMS üzemképes. A jármű felhasználói kézikönyve minden esetben prioritást élvez ezen politikával szemben.
Mint a többi gumiabroncs esetében, a jármű tulajdonosának itt is rendszeresen ellenőriznie kell az abroncsnyomást és szükség esetén el kell végezni a korrekciókat.
A sérülésellenőrzést, a felszerelést / leszerelést és a gumijavítást vagy cserét gumiabroncs- vagy autókereskedőnek kell végeznie.
A gumiabroncsok tönkremenetelének vezető oka a nem elegendő abroncsnyomás. Ebben az esetben csökken a gumiabroncs terhelhetősége és az oldalrész jelentős mértékben behajlik, ami nagy hőképződéssel jár. A megfelelő abroncsnyomás fenntartása az egyik legfontosabb dolog, amit a gumiabroncs tartósságának és maximális futófelület élettartamának megőrzése érdekében a gumiabroncs tulajdonosának biztosítania kell. A nyomásellenőrzéseket a gumiabroncsok hideg állapotában kell elvégezni. A 'RunOnFlat' gumiabroncs ajánlott abroncsnyomása a jármű felhasználói kézikönyvében kerül feltüntetésre.
A járműre felszerelt Goodyear/Dunlop 'RunOnFlat' gumiabroncsoknak az adott jármű dokumentumaiban feltüntetettek szerinti minimális sebességkategóriába kell tartoznia. Minden 'RunOnFlat' gumiabroncsot ugyanolyan típusú, méretű és sebességkategóriájú RunOnFlat gumiabronccsal kell helyettesíteni.
A 'RunOnFlat' gumiabroncsokra a futófelület kopására az adott országban vonatkozó rendelkezések érvényesek.
Amennyiben a TPMS-en a „flat tire" (gumidefekt) figyelmeztetés jelenik meg, akkor a lehető leggyorsabban meg kell határozni ennek okát. Az autósnak minden keréken ellenőriznie kell az abroncsnyomást, és amennyiben azok valamelyike alacsonyabb a jármű kézikönyvében megadott értéknél, az abroncsnyomást korrigálni kell. Ha a „flat tire" figyelmeztetés ismételten megjelenik, akkor a rendszer ellenőrzése céljából egy gumiabroncs- vagy gépkocsiforgalmazóhoz kell fordulni. A gumiabroncs konstrukciójának köszönhetően a vezető valószínűleg nem fog jelentős különbséget érezni akkor, amikor defektes gumiabronccsal kell közlekednie. Ugyanakkor, a TPMS által jelzett alacsony – vagy nulla – abroncsnyomás esetén a sebességet 80 km/h alá kell csökkenteni, el kell kerülni az éles kanyarodást és a hirtelen kormánymozdulatokat.